Kerstin Gier: Silber - Az álmok második könyve (Silber- trilógia #2)

A Silber-trilógia sziporkázó második kötete Kerstin Gier bestseller-szerző tollából.

Liv meg van rökönyödve: Secrecy ismeri a legféltettebb titkait! De hogyan tudhatta meg? És mit rejteget előle Henry? Vajon miféle sötét alak garázdálkodik éjjelente az álomvilág végtelen folyosóin? És miért kezdett el Liv húga, Mia hirtelen alva járni?

A rémálmok, a rejtélyes találkozások és a vad üldözés nem épp a pihentető alvás velejárói, ráadásul Livnek napközben is meg kell küzdenie egy újdonsült patchwork család minden problémájával, beleértve az intrikus nagymamát is.

És ebben a pillanatban, a hirtelen támadt csendben meghallottam azt az ismerős, vészterhes matatást mindössze néhány méterre tőlem. Bár senkit sem láttam, és egy bölcs hang a fejemben figyelmeztetett, hogy ez csak álom, mégsem tudtam megakadályozni, hogy lassan elhatalmasodjon rajtam a páni félelem.
Anélkül, hogy pontosan tudtam volna, mit teszek, és ki elől menekülök, ismét futásnak eredtem.

Ki mersz lépni az ajtódon?

Sok gondolat felmerült bennem, főleg majdnem három évvel az olvasása után. Gyakran tapasztalom azt, hogy miután elolvastam egy könyvet, teljesen mások a gondolataim, mint pár évvel később, hiszen több információt ismerek a világról, több érdekes tényt tudok. Egy ilyen ehhez a történethez is kapcsolódik.

Az elmúlt hetekben ismerkedtem meg igazán a tudatos álom, tudatos álmodás és alvásparalízis jelenségekkel. A tudatos álom sokak számára életük egyik legnagyobb élménye, főleg azért, mert valóságosnak tűnik. A lényege röviden nagyjából annyi, hogy álmodás közben felismerhetjük, hogy alszunk és álmodunk, ami után akár irányítani is tudjuk a folyamatot. Természetesen nem ilyen egyszerű ez az egész, ezért ha valakit érdekelne részletesen, jobban megfogalmazva, akkor ajánlom a Tanulom magam Youtube csatorna videóját a témában, amiben rengeteg érdekes ténnyel ismerkedhettek meg.

A meleg karácsonyi életérzés utolsó maradéka is mintha elpárolgott volna a helyiségből, és már ott is állt az ajtóban: a Banya Okkerben. (...)
- A Banya Okkerben túl hosszú. Nevezzük csak Bokkernek!

Innen ismertem meg az alvásparalízist is, ami miatt elbizonytalanodtam. Gondoljuk végig: olyan dolgokat csinálhatsz álmodban, amit csak akarsz. Eljuthatsz Ausztráliába, Egyiptomba egy másodperc alatt, tehát konkrétan csak a képzeleted szab határt annak, mi történik. Ugyanakkor vannak negatív lehetőségek is, amik megtörténhetnek: felléphet az alvásparalízis jelensége. Ez nagyjából annyit takar, hogy alvás közben az agyad megbénítja a testedet, hogy ne kezd el rohangálni a szobában például, és ez a bénulás jelen lehet ébredéskor is. Ilyenkor nem tudsz semmit se csinálni, a tested nem mozdul. Erről is bővebben hallhattok információkat a videóban, érdemes megnézni.

Úgy érzem, hogy ez a sorozat is rengeteget merít ezekből a jelenségekből. A történetben az ajtó felismerése jelenti az álom realizálását, a folyosóra történő kilépés pedig azt, amikor "átvesszük az irányítást" az álom felett. A kezdő kérdésre ezért is lenne nehéz válaszolnom: a tudatos álmodás nagyon jó lehet, érdekes, szívesen kipróbálnám, viszont a paralízis élményét nem kívánom megtapasztalni.

- Olyan rózsás és friss az arcotok, mint két svájci alpesi lánynak.
- Azok fagyási sérülések - felelte Mia.

Így egy kettősség van bennem: bármikor szívesen kilépnék azon a bizonyos ajtón, viszont mindig eszemben van, hogy ha odakint a folyosón őrültek szaladgálnak, akkor inkább bent maradok az álmomban, ahol semmi bajom sem eshet. Így egyrészt kitárnám az új tapasztalatok felé a karjaimat, viszont vagy tíz zárat is felszerelnék szívesen a már meglévő egy mellé, hogy biztosítsam magam.

De vissza a történethez, úgy érzem, kicsit elkanyarodtam. Kerstin Gier másik magyarul megjelent trilógiáját, az Időtlen szerelem-trilógiát olvastam már. Már azon is látszódott számomra, hogy alaposan átgondolta a megírása előtt; imádtam benne, hogy minden mindennel kapcsolatban állt. Nem csak úgy történtek a dolgok, hanem összefüggött a jelen a múlttal és a jövővel is.

Az írónő stílusát egyszerűen imádom, viszont kicsit nehéz szavakba öntenem, miért is. Azt érzem, hogy mesés és egyedi a technikája és van egy személyes varázsa - ami engem mindig levesz a lábamról. A könyvei mindig képesek magukba szippantani egyszerűen.

- Cssssst! - Mia elkapta Lottie-t, és gyorsan befogta a száját.
- Mufáj pomelót facsavnom! (...)
- Odalent pillanatnyilag senki sem akar pomelólevet inni, nekem elhiheted - suttogtam. (...)

Tetszett a könyvben, hogy összemosta ezt a szálat, amivel fantasy elemeket csepegtetett a történetbe és a valóságban játszódó jeleneteket. Ha jól emlékszem, akkor az előző könyvben nem fonódtak össze ennyire az álmokban történt események a nappal történtekkel. Itt azonban a kettőt szoros kapcsolat fűzi össze, szinte elválaszthatatlanokként jelennek meg. Olyanok, mint a mi álmaink. Kertsin Gier azonban ezt (is) továbbcsavarta: az álmokban történt dolgok folytatásai a jelennek vagy éppen fordítva; valóságosak, rettenetesen fontosak az események szempontjából.

A történet nem sokkal az előző kötet után veszi fel a fonalat, ezért a szereplők nem beszélnék olyan sokat. Van viszont valaki, akiben többször is kételkedhetünk, és én személy szerint most annyira elbizonytalanodtam, hogy erről a személyről nem tudok dönteni. Nem tudom, hogy egyáltalán szeretem-e a karaktert, vagy sem. Ezzel a döntéssel azt hiszem, várnom kell a harmadik könyv elolvasásáig.

- Hát, odamentem, és betöröltem neki egyet. Ennyi.
- Egyszerűen csak így?
- Egyszerűen csak így.

A vége pedig. Nos, a vége. Ismét egy olyan függővég, ami után az ember kaparja a falat. Egy nagyon izgalmas kérdést hagy nyitva a könyv, ami miatt nem tudom, mit várjak a folytatástól. Egyszerűen elképzelésem sincsen, milyen lesz majd a következő rész.