Nicholas Sparks: Vissza hozzád

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

Amanda ​Collier és Dawson Cole tizenévesen szeretnek egymásba mélyen és visszavonhatatlanul. A kettejük közötti kötelék széttéphetetlennek tűnik annak ellenére, hogy a családi hátterük végzetesen különbözik egymástól, és a szüleik sem nézik jó szemmel a kapcsolatukat. A főiskola előtti utolsó nyáron azonban előre nem látott, tragikus események szakítják el őket egymástól, és terelik teljesen más irányba az életüket. 

Huszonöt évvel később Amanda és Dawson visszatér szülővárosukba annak az embernek a temetésére, aki fiatal korukban egyedüliként támogatta a szerelmüket, és menedéket nyújtott nekik. Egyikük sem azt az életet élte, amelyet elképzelt magának, és egyikük sem tudta elfelejteni azt a szenvedélyes első szerelmet, amely örökre megváltoztatta a sorsukat. Miközben Amanda és Dawson teljesítik öreg barátjuk végakaratát, minden, amit eddig biztosnak hittek, kétségessé válik, arra kényszerítve őket, hogy szembenézzenek fájdalmas emlékeikkel, újragondolják a döntéseiket, és az együtt töltött varázslatos hétvége után feltegyék a kérdést: újraírhatja-e a szerelem a múltat? 

Nicholas Sparks (Menedék, Szerencsecsillag) legújabb regénye az életre szóló szerelem szépségéről és fájdalmáról szól.

Hosszú ideje az első könyv, ami majdnem megríkatott.

Tipikusan az az ember vagyok, aki nehezen tud elérzékenyülni egy könyvön vagy egy filmen. A történet végénél viszont súly telepedett a mellkasomra, és tudtam, éreztem, hogy egy visszafordíthatatlan végkifejlet felé haladnak a szereplők. Hamar kitaláltam, mi fog történni, és végig azért szurkoltam, hogy ne legyen igazam.

Sajnos igazam is lett, pedig végig azért szurkoltam, hogy ne legyen, hogy tévedjek, hogy valami más legyen. Meg akartam lepődni, ami ebben az esetben az lett volna, hogy tényleg ne legyen igazam. Viszont mégsem vagyok csalódott amiatt, hogy így alakult. Furcsán hangozhat, de egy olyan eseményről próbálok itt rébuszokban beszélni, ami fájdalmas, viszont ettől különleges.

A szerelem végül is mindig sokkal többet mond arról, aki érzi, mint arról, aki a szerelem tárgya.

Ez a kötet a második, amit Sparks tollából olvasok, és még mindig folyamatosan meg tud lepni. Ha jól emlékszem, akkor Az utolsó dalon még sírtam is. Erre még meg is próbáltam rákeresni molyon, de az értékelésemben csak egy elejtett félmondat volt.

A könyvet kisebb fenntartásokkal kezeltem, így is vágtam bele az olvasásába; egyszerűen nem tudtam, mit is várjak tőle. Sparks stílusa az első pár fejezetben kicsit zavaró volt, utána viszont gyorsan bele is rázódtam a rá jellemző stílusba.

A történet pedig szintén elnyerte a tetszésemet. E szerint Amanda és Dawson húsz külön töltött év után ismét találkoznak. Az eltelt évek alatt mindketten élték a saját életüket, amiben nem kapott szerepet a másik, viszont sosem tudták maradéktalanul elfeledni az egymás iránt érzett szerelmüket. Találkozásuk mindössze egy hétvége csupán, egy szomorú esemény következménye, azonban már ez is komolyan megbolygatja az életüket.

Az élet nem egyszerű. Sosem volt az, és a jövőben sem lesz, ezzel együtt kell élni. (…) Az ember vagy rendezi a problémáit, vagy nem, de utána együtt kell élnie a döntésével.

A férfi egyedül él; lakása és munkája van. Évekig próbált túllépni múltja nehézségein és sötét pillanatain, míg a nőnek férje és gyermekei vannak, akiket nem szeretne magukra hagyni.

A karaktereik is nagyon tetszettek a maguk módján. Dawson egy kicsit ridegnek tűnt, ugyanakkor egy tipikus szereplő volt - mást mutatott, mint amilyen valójában volt. A családja és a múltja miatt egyrészt ezt meg is értem - rengeteg negatív jelzővel lehetne illetni az ilyen tetteket.

Amanda sokáig egy hatalmas kérdőjelet ébresztett bennem, kétségeim voltak vele kapcsolatban. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy imádták egymást Dawsonnal, ugyanakkor végül mégis másnál állapodott meg. Az első szerelme volt a szenvedélyesebb, ezért bennem nem egyszer felmerült, hogy melyik lett volna a tartósabb. A jelleme pozitív volt számomra, hiszen egy olyan anya volt, aki nem csak ebben a szerepben szeretne jeleskedni, és aki egy boldog családot szeretne maga körül látni.

Az emlékek szeretik megviccelni az embert. Előfordul, hogy a valóságot mutatják, de az is, hogy olyanná válnak, amilyennek mi akarjuk látni őket, és megszépülnek.

A szereplők erőssége pedig számomra az volt, hogy teljesen hihetőek voltak. Az élethelyzet, amibe belecsöppentek, nem volt éppen szokványos, ugyanakkor ha a helyzetüket tekintjük, akkor szinte  mondhatjuk azt is, hogy bármelyik pillanatban találkozhatunk velük az utcán.

A problémákkal küzdő férfi; az ember, aki összeveszett a családjával vagy az a valaki, aki megpróbálja a sajátját egyben tartani, mielőtt darabjaira hullana végleg. Sajnos túl gyakoriak az ilyenek, viszont fontos tudatosítanunk magunkban, hogy ezek a kapcsolatok elromolhatnak, de ez rajtunk is áll, hiszen ezek kétoldalúak.

Összességében elmondhatom a könyvről, hogy tetszett, komplexnek éreztem a történetet és az üzenetet is - bátran ajánlom a romantikus könyvek olvasóinak. Bizonyos problémákat is bemutat az író, aminek kifejezetten örültem.