Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!
„Ha itt nem félsz, nem is vagy ember.”
Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, és az egyetlen, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, melyet nehéz kiismerni, mivel a falai éjjelente elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő valójában egy megfejtésre váró kód. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, nagy ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, melyek elől mindenki más menekül.
Aztán egyszer csak minden megváltozik, amikor megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nem csak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is…
Nagyon sokáig szemeztem a könyvvel, érdekelt, mivel nagyon szeretem a disztópiákat, és rengeteget is olvastam belőlük. Azonban tartottam is tőle: mi lesz, ha csalódok benne? Mi lesz, ha nem fog tetszeni? Aztán elolvastam, és rájöttem, hogy a félelmeim teljes mértékben alaptalanok.
– Mindennek megvan a maga oka.
A neveket nehezen jegyeztem meg az elején, hirtelen nagyon sok fiúnevet olvashatunk a könyvben. A helyet szintén nehezen tudtam elképzelni és ezért néhol nem tudtam, hogy mi merre és hol van. Az eseményekből meg semmit sem értettem. Szinte úgy álltam ott, mint Thomas: a helyében én sem tudtam volna, kiben bíznék, vagy egyáltalán kiben lehetne. A könyv közepén nagyjából mindent értettem. Aztán elértem a végére. És az epilógus megint mindent összezavart. Igen, az író ért ehhez. Igazából nem függővég, csak úgy bedobja az infót, mint valami bombát, és vége is van a könyvnek, az olvasó meg csak pislog, hogy akkor most mi is van? És hol a folytatás?!
Nem tudom elképzelni, hogy tudnék-e ott élni. Igazából ehhez a részhez külön vázlatot írtam anno, hogy mindenre emlékezzek, de aztán rádöbbentem, hogy túlságosan sokat elárulnék a történetről, így ezeket a sorokat, jegyzeteket alaposan redukálnom kellett. Nagyon tetszett az Útvesztő mozgása éjszaka. Amikor először megemlítette James Dashner, nem tudtam mire vélni. Mégis hogyan tudnak a falak mozogni? Viszont szerencsére erre is derült egy kis fény a könyv végén, aminek kifejezetten örültem.
– Nem kéne valakinek valami buzdítót mondania? – kérdezte Minho.(…)
– Hát hajrá – vágta rá Newt.
Minho bólintott, majd a csoport felé fordult.
– Legyetek óvatosak – mondta tárgyilagosan. – Ne haljatok meg.
Thomas elnevette volna magát, de a félelem ebben megakadályozta.
– Remek. Most már mindenki fel is lelkesült – mondta Newt, majd hátramutatott az Útvesztő irányába. – Ismeritek a tervet.
Vannak még a fülszövegben is érdekes dolgok, mint például azok a bizonyos lények, amik nekem a könyvben egyértelműen jobban tetszettek... a film egy kicsit furcsán oldotta ezt meg. A másik pedig maga Teresa, aki szerintem az egyik legmegosztóbb szereplője ennek a könyvnek. De majd lesznek rajta kívül mások is. ;)
A szereplők szerintem hihetetlenek voltak. Nem egyszer elgondolkodtam azon, hogy mit tennék a helyükben, és hogy én mennyire alkalmatlan lennék egy ilyen életre. A szereplők közül viszont nem egy volt, aki mintha azonnal tudta volna, hogy mit mikor kell tennie. Thomas is ilyen volt. Mindig mondott valamit, csinált valamit, gyakran pedig kérdezés nélkül, éppen ezért jött rá rengeteg dologra, amikre a többiek addig nem. Ilyenek voltak a Kód, a Végzet meg a VESZETT.
– Miért keltettél fel?
– Mi az, nem szeretsz az én hangomra ébredni?
– Nem kimondottan.
A többiekről nem szeretnék sokat írni, de nagyon örültem neki, hogy mindannyian egyediek lettel. Rengeteg fiúkarakter volt a könyvben, mégsem egymás másolatai a srácok szerencsére, és így teljesen mások is egymástól. Nem hasonlítanak annyira egymásra, egyértelműen a helyzetük kovácsolta össze őket.
Korábbi, javítatlan, bénább verzióért kattints IDE.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése