2018. július 2., hétfő

Nyári projekt | #nyírdkieztanaplót


A nyár folyamán egy izgalmas projektbe, bejegyzéssorozatba fogok belevágni: ki fogok nyírni egy naplót. A könyv nemrég érkezett meg hozzám, a Maxim kiadó jóvoltából. Amikor nézegettem, anyukám feltette a legfontosabb kérdést: most komolyan tönkre fogod tenni?

Így úgy éreztem, hogy nem fogok nekiállni azonnal. Megvárom az utolsó vizsgámat, és reménykedek benne, hogy sikeres lesz. Ezzel a bejegyzéssel pedig még be szeretném mutatni a könyvet, és hogy milyen terveim vannak vele kapcsolatban.


Biztosan mindenki ismerni, hiszen hatalmas port kavart már a megjelenésekor: Nyírd ki ezt a naplót! A lényege, hogy változatos módon kell kárt tenni benne, meg kell törni a gerincét, eláztatni a lapokat például. Ugyanakkor ezeket lehet nagyon kreatív módon is. Minden egyes feladatnak az emberi képzelet szabhat csak határt.

Éppen ezért ezekben a bejegyzésekben én is egy kreatívabb oldalát szeretném bemutatni a dolognak. Nem szeretném tönkretenni a könyvet, és nem szeretném szó szerint venni az utasításokat. Bár a kézügyességem nem a legjobb, szeretném a végeredményt Veletek is megosztani. Természetesen nem mindent, viszont a legjobbakat, amik a legötletesebbek, leglátványosabbak, azokat mindenképp.

Minden képhez tartozni fog egy bejegyzés is. Most a legtöbbekben biztosan felmerült a kérdés, hogy mégis miért. Szeretnék mindegyikhez egy rövid történetet fűzni, hogy miért azt tettem, amit, honnan jött az ötlet, milyen tapasztalataim vannak, és a többi.

És ezzel a bejegyzéssel el is fog indulni a #nyírdkieztanaplót sorozatom. Remélem, hogy Ti is élvezni fogjátok, és esetleg kedvet is kaptok ahhoz, hogy esetleg kipróbáljátok magatokat ezzel a könyvvel! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése