2018. július 27., péntek

Vivien Holloway: Mechanikus farkas (Winie Langton történetek #5) | #Minikritika

Winie ​élete továbbra sem unalmas. Segített Harry Roghannek ellopni az utolsó, egy darabban lévő gyalogsági rohamfarkast, de a fiú még mindig titkolja, mit is akar kezdeni vele egészen pontosan. Közben más is tudomást szerez a ritkaságról, és sok mindent megtenne azért, hogy megszerezze.

William eközben igen nagy bajban van. Nem elég, hogy Winie továbbra sem áll szóba vele, hamarosan apja minden anyagi támogatását is elveszít, ráadásul olyan információkra bukkan az édesanyjáról, amire egyáltalán nem számított.
Winie ismét összejátszik Harryvel, Will pedig külön utakon jár, de előbb-utóbb ismét szükségük lesz egymás segítségére.

A sorozat Vivien Holloway írónő tollából született, aki kis hazánkban, Magyarországon tevékenykedik. Első regénye, a Pokoli szolgálat 2013-ban jelent meg, a következő évben pedig kiadásra került a Winie Langton történetek első és második része is, a Mesterkulcs és a Tolvajbecsület. A hóhér kötele 2015-ben, a Tolvajok kézikönyve 2016-ban érkezett meg, majd ugyanebben az évben a Mechanikus farkas is kiadásra került. A széria hat kötetes lesz, ha jól tudom, emellett pedig létezik egy kiegészítő kötet is, ami egy karácsonyi történetet mutat be a Langton - családnál.

Volt egy nagyobb kihagyásom a negyedik könyv olvasása óta, így most néha nagyon meg kellett erőltetnem az emlékeimet, mert egyszerűen nem rémlett, mi is történt. Így elmondhatom, hogy ha ti is egy nagyobb szünet után vagytok, akkor nem kell tartani, mivel szerintem az eseménysor nagy része így is érthető, mivel a visszautalások részletesnek mondhatóak.

Alapvetően nem sok újat tudok mondani: Winie-t még mindig imádom. A stílusa mindig lenyűgöz, nagyon energikus, nagyon... egyedi. Viszont most hozott olyan döntéseket, amikkel nem értettem alapvetően egyet - mintha éreztem volna, hogy ez nem biztos, hogy jó lesz így, jobban át kéne gondolni a dolgokat, mielőtt cselekszünk. Nem szerettem azt, ahogy Willel viselkedett, mivel szerintem a fiú megérdemel egy esélyt.

Hogy ebben a városban mindenkinek milyen remek a hallása… Őrület.

Úgy gondolom, hogy ezt sokkal könnyebb mondani, hogy van egy szemszögünk, amiben Will mesél. A való életben szinte biztos vagyok, hogy nem tudtam volna könnyedén megbocsájtani neki én sem. A karaktere viszont még mindig pozitív számomra, nagyon szurkolok, hogy az ő története viszonylag jó véget érhessen.

A harmadik főbb szereplője a könyvnek Harry volt, aki még mindig nem a szívem csücske. Valahogy úgy érzem, hogy egyszerűen nem értek egyet azzal az értékrenddel, amit képvisel, de ezt olyan szinten, hogy szavakban nehéz megfogalmazni. Van a stílusában valami megfoghatatlan, valami megmagyarázhatatlan, ami számomra kicsit taszító. Az biztos, hogy a két fiú nagyon meg tudja osztani a sorozat rajongóit, úgyhogy kíváncsian várom, mi lesz a vége a történetnek.

Audrey az a személy, aki még többször szerepelt a történetben, és nagyon szerettem, hogy ennyiszer megjelenik a színen. Akaratos, nem fél Winie-től, és segíteni szeretne a húgának. Egy nagyon szimpatikus tagja a Langton - családnak, akiket én alapvetően nagyon kedvelek, mindannyian érdekes figurák.

A Langton asszonyok két kilométerről, ellenszélben is kiszagolják a hazugságot.

A története is nagyon jó volt a könyvnek szerintem, nem kapkodott, hanem lassan, részletesen építkezett, így az olvasók is érthették az eseményeket. Akcióval is meg volt áldva, hiszen Winie-ről beszélünk, és vele mindig történik valami. Ajánlgatni pedig úgy érzem, kissé felesleges lenne: aki szereti Vivien Holloway-t és ezt a sorozatot, már biztosan olvasta vagy tervezi. Inkább meséljétek el a véleményeteket hozzászólás formájában, ha már olvastátok a könyvet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése