2018. július 15., vasárnap

Borítómustra#1 | Egy könyv, több borító

Mindig telepakolom az értékeléseimet, amiket újraírok, az előző blogra mutató linkekkel. Ha átkattintottatok és szétnéztetek, akkor láthattátok, hogy volt egy Borítómánia nevű sorozatunk. Imádtam ezt írni mindig is, így egy hasonló koncepciójú sorozatot szeretnék elindítani. A kreatív név a Borítómustra lenne, kicsit utalva, hogy a borítók lesznek terítéken, és hogy egy kicsit elemezni fogom őket. Nem kell semmi elrugaszkodott dologra gondolni, egyszerűen csak elmondom a véleményemet. ;)

Mindenképpen valamilyen tematika alapján fogok menni a bejegyzésekben, amit még én sem tudok. A célom az, hogy minél változatosabb legyen a bejegyzés, és megpróbálom egy kicsit informatívra is készíteni.

Az első ötletem az volt, hogy végigjárok egy könyvet vagy egy sorozatot, és az alapján építek fel egy bejegyzést. Az első bejegyzés választottja pedig az Útvesztő - sorozat lesz. (Pontosabban maga a trilógia, a kiegészítő kötetek nélkül.) A bejegyzésben a magyar borítókkal fogok foglalkozni, az eredetik majd később, egy másik bejegyzésben akár sorra is kerülhetnek.

Az útvesztő (Első könyv)

 

Itt nem csak két különböző borítója van a sorozatnak, hanem a két különböző borítóhoz kettő külön méret is tartozik. Az első kiadás még a film megjelenése előtt került a boltok polcaira, aztán a mozi sikere miatt megjelent filmes változatban is - ennek a mérete volt a már mondhatni állandó Chartapilus könyvek nagysága.

A kötet angolul 2009-ben jelent meg, itthon viszont csak 2012-ben jelent meg a történet először, majd csak 2014-ben jelent meg a filmes borítós második kiadás. Érdekesség, hogy 2014-ben jelent meg a film maga is, ehhez erősen kapcsolódik az újranyomás.

Nekem személy szerint mindkettő tetszik, az első mondhatni nagyon általános. Ahhoz jobban el tudtam volna képzelni, ha lerajzolja valaki azt, hogy maga Dashner hogyan képzelte el az útvesztőt. A filmes borítóban nincsen semmi különleges, a plakát ugyanez, így nincsen benne nagy meglepetés. Nekem a filmes van meg, méretben is az passzol, így örülök ennek a példánynak.

Tűzpróba (Második könyv)

 

Szintén több borító, van egy eredeti és egy filmes, viszont itt már mindkét példány ugyanabban a méretben készült. A kiadó által kiadott könyvek különlegessége, hogy mindegyikben van egy könyvjelző. A borító elöl és hátul is be van hajtva, ami alapjáraton ritkább, mivel a legtöbb könyv nem így néz ki. Itt viszont még annyival meg van spékelve, hogy egy kitéphető könyvjelzőt is tartalmaz, amin az adott borító található. Szerintem ez nagyon jó ötlet a cégtől, ugyanakkor én még sosem téptem ki ezt egy könyvből sem.

Ami nekem megvan, az a filmes borító. Egyáltalán nem eltervezett vásárlás volt a küllem tekintetében, nem is tudtam, hogy több „típusban” elérhető. Egyszerűen ez volt meg az üzletben, ahol jártam. Itt nincsen sok különbség a két kiadás között, nekem sokáig tartott rájönnöm, hogy melyik a filmes és az eredeti.

Az első kiadás angolul 2010-ben történt meg, egy évvel az első rész után meg is jelent a folytatás. A magyar rajongóknak azonban többet kellett várni. Az első könyv az eredeti megjelenés után három évvel érkezett, a másodikra már négy évet kellett várni az amerikai megjelenéshez képest. Az első kiadást itthon 2014-ben jelent meg, a második, a filmes borítós 2015-ben, a film bemutatásával megegyező évben.

Halálkúra (Harmadik könyv)

 

Ez a sorozat egyetlen eleme, ami nincsen meg nekem a kiegészítőkön kívül. Terveztem, hogy a filmeset szerzem be, ha már a többiből is az van meg, ezért vártam. Nemrég megjelent így is, és egyszerűen borzalmas. BORZALMAS. Komolyan, nekem egyáltalán nem tetszik, a többi valami jelenet -szerűséget ábrázolt a filmből, de ez nem. Az eredeti kék, ami számomra alapból egy pluszpont, egyszerűen imádom ezt a színt, a filmes viszont kicsit semmitmondóra sikeredett véleményem szerint.

Az eredeti megjelenés 2011 történt meg, az első magyar bemutatás pedig 2015-ben. Érdekes, hogy itt már nem kellett annyit várni, mint a második könyvre. A filmes borítóra várók pedig sokáig nem kaptak plakátot sem: 2018-ban, azaz idén jelent meg ez a verzió, ami annak köszönhető, hogy a mozi is csúszott.


Nem mindegy, hogy milyen egy könyv borítója, ezt mindenképpen kijelenthetjük, hiszen ez alapján vessük nagyrészt először észre a könyvet: emiatt vesszük le a könyvtárban a polcról, emiatt döntünk úgy, hogy elolvassuk a fülszöveget. Szerintem emiatt is fontos, hogy igényes legyen, még akkor is, ha mindenkinek más és más tetszik.

Ezzel pedig le is zárnám a Borítómustra első részét. Még nem igazán tudom, mit is írjak le egy-egy könyvről, ugyanakkor próbálkozom, hogy minél jobb és tartalmasabb bejegyzések készüljenek ebben a rovatban is. próbálok majd érdekes tematikákat kigondolni, és remélem, hogy Nektek is tetszeni fog a sorozat! :)

2 megjegyzés:

  1. Szerettem ezt a bejegyzést, jó téma!
    Valamiért én sosem szerettem a filmes borítókat, pedig nem vagyok olyan fajta, aki azt mondja, hogy "The book was better", mert ez nem feltétlenül van így, csak hát valamiért, ha valaki a könyvet előbb olvassa, akkor kialakul a fejében egy kép a szereplőkről, s néha a film nem mindig adja ugyanazt a gondolatot, hiszen az picit furcsa lenne! :D
    De egyébként engem az is meglep, nem ezzel a sorozattal kapcsolatban, hanem úgy amúgy, hogy országonként is nagyon sok fajta borítók vannak, például a Luxen sorozatnál. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett. :)
      Igen, ez akkor is megtörténhet, ha csak egy alak van a képen. Például a Rocksztárt kaptam karácsonyra elején egy barna hajú lány van, de elvileg (ha jól emlékszem) a főszereplő szőke - én ezt később tudtam meg, és mindig barna hajúnak képzeltem el a lányt. :D
      Igen, erről is terveztem egy bejegyzést, csak először a Harry Potterre gondoltam. De a Luxen is érdekes lehet, meg az Éhezők viadala is, mert ott is sokféle borító van. :) Hmmm... máris mennyi ötlet. ^^

      Törlés