2018. március 10., szombat

Munches in March | Nasi Március olvasós kihívás

Éppen a Facebook hírfolyamomat görgettem lefelé, amikor megpillantottam ezt a bejegyzést. Először nem tudtam mire vélni a címét, de rákattintottam - és hogy én ennek hogy örülök! Egy nagyon jó kis kihívásra bukkantam, és mivel ez hónaphoz kötött, így haladéktalanul ki is került. :)

Szabályok:
♦ Írj egy blogposztot, hogy csatlakoztál a bingóhoz.
♦ Oszd meg a nasikat és próbálj meg írni hozzá egy listát, hogy miket olvasol hozzájuk.
♦Ha megosztod a közösségi médiában, használd ezt a hashtaget: #MunchesMarch azért, hogy nyomon tudjon követni a többi résztvevő is.
♦ Azt csinálsz, amit akarsz. Tölts ki egy sort, vagy akár az egész kártyát. Tök mindegy! Csak nézd meg, melyik könyv mihez illik a legjobban!



Mivel ezek tervezett olvasások, így a molyos várólistámról fogok nagyrészt válogatni. A hó végére szinte biztos vagyok benne, hogy maximum egyet tudnék elolvasni, de kitölteni is nagyon jó ezeket, és hátha ezek alapján kedvet kapok majd néhányhoz az év közben. :) Egy kis megjegyzés még: én elsősorban egy BookTagként kezeltem, ezért is van oda bekategorizálva, és emiatt bátorkodok több helyre is beírni egy-egy címet. :)

Spaghetti - spagetti | Lehetséges 5 csillagos
Robin LaFevers - Sötét diadal

French fries - sült krumpli | Könyv a kedvenc műfajodból, amit mindig élvezel függetlenül a hangulatodtól
Robin LaFevers - Halandó ​szív

Hot chocolate – forró csoki | Egy könyv, ami felmelegít belülről
Cecelia Ahern - Ui.: Szeretlek

Ice cream - fagyi | Szívszaggató könyv
Lisa Genova - Megmaradt Alice-nek

Candy - cukorka | Valami édes a borítón
Kate Morton - Az ​elfeledett kert
Nekem valamiért a cseresznyevirág jut róla az eszembe.

Pizza slice – pizza szelet | Egy megkezdett sorozat következő része
Alan Bradley - A titokzatos bábjátékos

Popcorn – pattogatott kukorica | Thriller vagy félelmetes regény
Ilyet nem terveztem mostanában olvasni.

Fish ‘n chips – hal és sült krumpli | Javarészt kék borítójú könyv
Rick Riordan - A csontlabirintus

Soup - leves | Egy könyv, központban egy betegséggel
Lisa Genova - Megmaradt Alice-nek

Cake - torta | Túlhypolt (túlreklámozott) könyv
Erin Watt - Papír ​hercegnő

Nuts - dió | Egy könyv, ami a természetben játszódik
Ilyet sem terveztem olvasni.

Onion rings - hagymakarikák | Egy könyv, ami valószínűleg megríkat
Lisa Genova - Megmaradt Alice-nek

Coffee / tea – kávé/tea | 24 óra alatt kiolvasható könyv
Tudor Hushpush - A kviddics évszázadai

Cupcake – mini torta | A legszebb borítójú könyv a várólistádról
Kate Morton - Az elfeledett kert

Fresh fruit – friss gyümölcs | Egy színes borítójú könyv
Cecelia Ahern - Ui.: Szeretlek

Candied apple – karamellizált alma | Retelling, újragondolt mesék
Most nem tudok ilyet mondani. Szeretem ezeket az újrameséléseket, de nem látok egyet sem a várólistámon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése